1864. január 29.

Esett a hó, mikor kinéztem az ablakon. A szolgák szaladgáltak az udvaron, én pedig a tiszteletemre rendezett vacsorára  készültem, Emily segítségével. Még csak egy hete érkeztem, de már is magamba bolondítottam a két Salvatore testvért. Nem is tudom, melyikük jobb. Lemegyek és körülnézek.

Leértem a lépcsőn, és rögtön egy sötét barna hajú lányba botlottam. - Anna? Mit keresel te itt? - értetlenkedtem. - Pearl mióta enged téged a birtokra? - mosolyodtam el.

Katherine

- Meggyőztem anyut, ő úgyis épp Gilbert úrral vacsorázik. - kihúztam a hátamat és hátra kulcsoltam a két kezemet.  Lenéztem a halvány zöld ruhámra majd mosolyogtam egyet.  - Sokkal jobban tetszik ez a korszak, mint a 16. századi. - kuncogtam.  - És mi a terved a Salvatore fivérekkel? - felhúztam a szemöldökömet, s közben vigyorogtam.

Anna

- Milyen 16. századról beszélsz te? - értetlenkedtem. - Még meghallja valaki - suttogtam, majd feltettem a kalapom. - Az az én dolgom, drága Anna! A kérdés az, hogy az uraknak mi a terve velem! - kacsintottam rá. - Várom már a ma estét. Ahogy versengenek a kegyeimért. Öröm őket nézni, a bókokat hallgatni.

Katherine

- Igen, Katherine ki ne versenyezne érted. - elfojtottam a mosolyomat. Annyira nem bírom ezt a nőt, azt hiszi, hogy ő itt a királynő. Nem akarunk felkeltést kelteni mi? Hát ő pont ezt csinálja. Megláttam egy sötét göndör hajú legényt. A 20-as éveikben járhatott. Elképesztően jóképű, otthagyta a hazaszolgálatot, apjának ez nem igazán tetszett. A neve Damon Salvatore.

Anna

- Áh, ki nem állhatom azt a Sophie nevű hölgyet! Damont és Stefant is próbálja ellenem uszítani! De tőlem nem szabadulnak meg, amíg világ a világ. - sziszegtem. Jaj, Anna! Hogy hiheted, hogy kedvellek? Te olyan naiv vagy! - gondoltam. - Te tudsz róla valamit? Mármint Miss Quenell-ről!- Csak ekkor vettem észre Mr Salvatore-t, akit mindenki csak Damonnak hívott. Pár méterre állt tőlünk. - Miért nem jön ide, Mr Salvatore? - mosolyogtam rá.

Katherine

- Úgy tudom, hogy valami régi ismerős. Kedves lány szerintem. - halkan mondtam, hogy Damon meg ne hallja. Kedvelem Sophie-t, ha Katherine ellen akarja ugrasztani a testvéreket.

Anna

Katherine odahívott. Végre. Nem szeretem őt távolról figyelni. - Üdvözletem a hölgyeknek! - Megfogtam Annabelle kezét és megcsókoltam, majd Katherine-nel is ezt tettem. - Maguk napról napra csinosabbak. Annabelle, maga is tiszteletét teszi ma este a bálon? - mosolyogtam rá, de a figyelmemet Katherine kötötte le. Azok a gyönyörű szemek, a szája. Még egy ilyen nő sosem lesz a földön. (xD)

Damon

Mikor megcsókolta a kezemet pukedliztem.  - Igen részt fogok rajta venni. - mosolyogtam. A nyaki ütőerét figyeltem. "Hmm..fincsi" - gondoltam magamban.

Anna

- Örömmel hallom! Magát meg sem kérdezem Miss Pierce, hiszen maga az ünnepelt. - mosolyodtam még szélesebben. - Remélem, megtisztel egy tánccal ma este. Itt lesz a környék színe-java. Biztosan elbűvöli majd őket a szépségével.

Damon

- Jaj, Damon, maga zavarba akar hozni engem! - pirultam el, persze ez csak látszólagos volt. - Maga kis démon - nevettem, de ekkor megjelent Sophie és megforgattam a szemeim. Tőle féltem egyedül. A testvérektől csak ő tudott távol tartani.

Katherine

A Salvatore-birtokon tartott ma esti bálra én is hivatalos voltam. Miután felvettem a gyönyörű lila ruhámat és teljesen elkészültem, szüleimmel elindultunk a birtokra.

- Üdvözlöm Miss Quenell - csókolt kezet az idős Mr. Salvatore, amint beléptem az ajtón
- Üdvözletem, Mr. Salvatore - pukedliztem, majd elindultam az emeletre megkeresni legjobb barátaimat, Damont és Stefant.

Az egyik szobában meghallottam Damon hangját, majd Annabelle-ét, aztán Miss Pierce-ét. Hogy mennyire utálom én azt a nőt. Mind a két testvérrel szórakozik, és ez nekem egyáltalán nem tetszik. A hátam mögött összekulcsoltam a kezeimet és beléptem a szobába.

- Üdvüzletem! - köszöntem illedelmesen

Sophie

- Szép estét Ms.Quenell. - mosolyogtam Sophie-ra. Láttam a gyűlöletét a szemében Katherine iránt. Együttértően néztem vissza rá.

Anna

- MIss Anabelle, Miss Pierce, Mr. Salvatore - biccentettem mindegyikőjüknek mosolyogva, bár Katherinet inkább megöltem volna, mint nem mosolyogjak rá

Sophie

- Szép ez a ruha, Miss Quenell. A lila jól áll önnek! - Áh, de nő ne bókoljon nőnek. Főleg én nem ennek a... a... valakinek. Gyűlölöm. - Nem látta valamelyikőtök a legifjabb Salvatore-t? Mr Stefan Salvatore-t? - fordultam Sophie felé.

Katherine

- Nem önnek kéne tudni, hiszen vele is kavar. - gondolatomat véletlenül suttogva mondtam ki. Katherine éles pillantását rám vetette, kénytelen voltam lesütni a szememet.

Anna

- Köszönöm, Miss Katherine - mosolyogtam. Mit akar ez? - Sajnálatos módon, ma még én sem láttam. Remélem hamarosan megjelenik köztünk, mivel hozzá jöttem, és persze a bátyjához - néztem Damonre. Valahogy meg kell akadályoznom, hogy ez a nő bolondot csináljon a testvérekből.

Sophie

- Mondott valamit,Annabelle? - néztem rá szúrósan, de ő csak a fejét csóválta. - Higgye el, Miss Quenell, hogy nagyon megtisztel minket a jelenlétével, örülök, hogy meglátogatta a Salvatore-családot, mert így én is megismerhettem magát! - Te átkozott liba!

Katherine

- Annyit hallottam már önről, Miss Pierce, hogy igazán kíváncsi vagyok, ki is maga - Te önző nőszemély! - Úgy hallottam, egy tűzben veszítette el a családját. Sajnálatos baleset , nem de bár?- Komolyan kinézném belőle, hogy ő gyújtotta a tüzet, itt pedig játssza a szegény árvát...

Sophie

- Számból vette ki a szót, Sophie!Ugye nem bánja, ha a keresztnevén szólítom? Elvégre, barátok előtt vagyunk és hölgy a hölggyel! Válaszolva kérdésére, igen, a családom egy szörnyű tűzben halt meg néhány hónapja. Szerencsére Giuseppe úr volt olyan kedves és befogadott. - Fulladj meg, ha lebeszéled rólam Stefant és Damont, kinyírlak.

Katherine

- Mr. Salvatore mindig is híres volt a vendégszeretetéről, így nem meglepő, hogy befogadta magát, Katherine - Ennek a nőnek akkora gonoszság van a szemében, vagy csak én látom? Valahogy meg kell állítanom! Olyan, mintha bármelyik pillanatban képes lenne nekem ugrani és kitörni a nyakam. Ezzel nincs egyedül...- Örülnék neki, ha nem a családnevünkön szólítanánk egymást. És hogy tetszik itt nálunk, Mystic Falls-ban?

Sophie

A hölgyeket néztem, miközben szópárbajt folytattak. Láttam a gyűlöletet mindkettőjük szemébe. Később, majd beszélek Ms.Quenell-lel a Katherine ügy miatt..

Anna

- Hm... Mystic Falls az álmok netovábbja - mosolyogtam elbűvölően. - Egy csoport kedves barát, jóképű férfiak - néztem Damonra csábosan. - és persze a friss vidéki levegő. Maga honnan érkezett, Sophie? - Addig örülj, míg nem töröm ki a nyakad, engem ne próbálj zavarba hozni.

Katherine

- Gondolom maga mindegyiket az ujja körré csavarja - mosolyogtam, de ez egyáltalán nem volt őszinte,ugyanúgy, mint az eddigi Katherine-nek címzett egyik mosolyom sem - Válaszolva a kérdésére én itt születtem Mystic Falls-ban. Ez az otthonom. - Sohasem gondoltam még ilyet, de ezt a nőt legszívesebben megölném!

Sophie

- Áh, nem kell őket csavarni, jönnek maguktól is! - néztem rá, de most kivételesen nem mosolyogva. - Én is szerettem volna egy ilyen szép környéken születni, de ez nem rajtam múlt. Ha most megbocsátanak! - fordítottam el a fejem, pukedliztem és elindultam. Suttogni kezdtem. - A ma este az én estém! És nem engedem, hogy bárki tönkre tegye! Még te sem, te átkozott liba! - Ezzel Sophie-ra utaltam.

Katherine

-Meghiszem azt - most, hogy már ő sem volt képes mosolyogni, én sem láttam értelmét az álcámnak. majd Katherine elköszönt, és kiment a szobából. Hál istennek, nem tudom, meddig bírtam volna még ki ezt a nőt. Ma este feltétlenül beszélnem kell Stefan-nel és Damon-nel erről a szipirtyóról. Fel kell nyitnom a szemüket!

Sophie

Minden egyes szavát hallottam Pierce kisasszonynak suttogásának. Sophie-ra néztem és bólintottam egyet, hogy tudatára vessem, hogy én egyetértek Ms.Quenell-lel.

Anna

Elindultam megkeresni Stefan Salvatore-t. Egy óra volt még a vacsora kezdetéig, és Stefannal még csak nem is találkoztam ma. De nem találtam sehol. Eltűnt. De vajon hol lehet? Nincs a szobájában, nincs az étkezőben, az egész birtokon kerestem. Damont többször is láttam, de nem érdekelt. Nekem Stefan kell.

Katherine

- Damon, elég régen láttalak - szóltam hozzá, amikor már Ms. Anabelle is kiment a szobából - Utoljára, amikor Katherine megérkezett. Gondolom, túlságosan leköt, hogy velem is foglalkozz - kezdtem el járkálni hátratett kezekkel a szobában

Sophie

Minden szava igaz volt. Katherine lenyűgözése sokkal fontosabb volt. De mióta fontosabb egy nő a legjobb barátomnál?

- Való igaz, drága Sophie, de ne feledd! Egy barát számomra sokkal fontosabb! - igazítottam meg a vörös, kockás nyakkendőmet. - Viszont ahogy észrevettem, viszály alakult ki kettőtök között az imént. És ezt nem Miss Pierce kezdte - köszörültem meg a torkom.

Damon

- Nem volt itt semmilyen viszály Damon, főleg az én kezdeményezésemmel nem - Még, hogy én kezdtem... teljesen elvakította ez a nő. - Tudod, hogy kíváncsi a természetem. Talán bűn, ha többet akarok megtudni a Salvatore-ék legújabb vendégéről?

Sophie

- Nem, a kíváncsiság nem bűn. De a hazudozás annál inkább - Ment át komolyba az arcom.

Damon

Halkan lementem az ebédlőbe és elolvastam a névtáblákat. Damon Salvatore, Katherine Pierce, Stefan Salvatore. "Jó ez a nő, pont közéjük ül." - gondoltam. Engem Sophie mellé ültettek. Mindenkinek kint volt az itala, vagyis vörös bor. Katherinébe egy kicsi verbénát öntöttem, majd visszamentem a folyosóra sétálni.

Anna

- Hazudozás? - képedtem el - Ezzel mire célzol?

Sophie

- Tudod te jól!Zavarba akartad hozni, hátha kihúzol belőle valami kínos részletet a családjáról! Tehát, az imént hazudtál! - vettem fel a zakómat. -Fél óra múlva kezdődik a vacsora. Légy szíves,fogd vissza magad! -Még sosem beszéltem vele ilyen nyersen.

Damon

- Én nem hazudtam, csak kérdezgettem. Érdekel, ki ez a nő, mert nem akarom, hogy valami bonyodalom legyen miatta. De úgy látom már van - meglepett az utasító, nyers hangja, mert még sohasem beszélt így velem - Mi lett veled, Damon?

Sophie

- Semmi nem lett velem. Most vagyok önmagam! - sziszegtem. - Nem értem, hogy Miss Pierce-t hogy nem lehet kedvelni. Egy gyönyörű, fiatal, vicces kisasszony.- A zsebórámra néztem. - Ideje mennünk! - Nyújtottam ki neki a kezem.

Damon

Azt hittem mindjárt megszakadok a röhögéstől, mikor Mr.Salvatore így beszélt Katherine-ről. Sikerült magamat lecsillapítani, jobb ha csöndbe maradok és csak hallgatózok. Később még jól jöhetnek pár információk..

Anna

- Eléggé félreismertelek, ha ilyen vagy valójában - szomorodtam el - Köszönöm, de nem... - néztem a kinyújtott kezére, majd az enyémet újból hátra kulcsoltam - Inkább egyedül megyek. A vacsora után beszélnünk kell - mondtam és elindultam kifelé a szobából

Sophie

Ms.Quell szomorúan lépett ki a szobából, oda sétáltam mellé.  - Valamin felidegesítette magát, Sophie? - kérdeztem, s közben előre néztem.

Anna

- Az idegesség nem a legmegfelelőbb kifejezés, Annabelle - mondtam - Inkább elszomorodtam. Maga Katherine közeli barátnője? - kérdeztem

Sophie

- Ki nem állhatom. - halkan súgtam neki, elmosolyodott.  - És én is úgy veszem észre, hogy önnek sem a szíve csücske.

Anna

Elindultam az étkezőbe. Minden szépen meg volt terítve, a bor már ki volt készítve, az előételt már tálalták. Néhány ismeretlen embert is láttam, a legtöbb idősebb volt 200-nál, de istenem. Én is az vagyok. Bár, én jobban tartom magam. Hallottam Annabelle és a törtető lány, Sophie beszélgetését. Hm... ahogy látom, velem szemben fog ülni. A jobb oldalamon Stefan, a bal oldalamon pedig Damon. Remek összeállítás. Csak tudnám mi ez a szag. Érzem, csak nem tudom, mi ez. Allergiás leszek. A mennyezetre néztem. - Hol vagy, Melanie? Nagy szükségem lenne rád, főleg most! - De hiába, vérig sértettem, nem fog eljönni. Egyre többen léptek be az ebédlőbe.

Katherine

De hiányoztak még ők is.

- Nem, nincs semmi gond, csak... egy olyan jellegzetes, furcsa növény illat marja a torkomat. Éreztem már valahol, de nem tudom, hol és mikor. Félek, megfulladok még ma este. - Na jó, ez elég valószínűtlen! - És? Találtak megfelelő témát?

Katherine

Egész nap távol voltam apám miatt. Elküldött néhány furcsa gyógynövényért, valami... hogy is hívják? Ja, verbénáért. De mire jó vajon? Miért titkol előlem mindent? Jó, Damon elől van oka, de előlem nincs. Egy órával a vacsora előtt érkeztem meg és gyorsan fel is öltöztem. Az ebédlőben pedig már ott állt az ünnepelt, illetve a legjobb barátom, és ne maradjon ki a sorból Miss Annabelle sem. - Szép estét, hölgyek! - Illendően először Sophie-nak csókoltam kezet, majd jött Anna és végül Katherine. - Nagyon bájos ma este, Miss Pierce... Katherine! - Eszembe jutottak a szavai. "Hívjon csak nyugodtan Katherine-nek!" Láttam az arcán, hogy arra vár, én kísérjem az asztalhoz, de sajnos nem tehettem. Sophie fontosabb volt nála, így neki nyújtottam a kezem és el is fogadta. Diadalittas pillantást váltott Katherine-nel, majd az általam kihúzott széken foglalt helyet. Utána Annabelle-nek is kihúztam a széket. Nem tudom, miért, de mindig Katherine maradt utoljára. Talán a szívemben is ott áll, csak nem vettem észre? Akkor miért vonzódom hozzá? - Üljön le, Katherine! - Majd leültem a jobbján.

Semmi kedvem nem volt ehhez a mai estéhez. Vacsora Miss Pierce tiszteletére. Felfordult tőle a gyomrom. Egyetlen egy mentsváram volt, Christian.

A családommal, a szüleimmel és Christiannal együtt mentünk a Salvatore birtokra este. A két férfi jól elbeszélgetett. Igazán örültem neki, hogy a vőlegényem jól kijön a családommal. Annak pedig még jobban, hogy Katherine-nel nem. Elég rosszul érintett már az is, hogy az unokabátyáimat így elcsábította az az undorító vérszívó. Amióta a bátyám elment háborúzni, csak ők maradtak nekem, akikkel családon belül, őszintén meg tudok beszélni mindent.

- Ó, a kis Farrah - üdvözölt Giuseppe, édesapám testvére. - Te napról napra egyre elbűvölőbb vagy. Kész nő lettél - bókolt, majd kezet fogott Christiannal. - Mr DeWitt, isten hozta!

- Kérem, a végén még zavarba hoz - mosolyodtam el, majd az ebédlő felé indultunk, ahol már elég sokan jelen voltak.

Katherine ült a két ifjabbik Salvatore testvér között. Hogy én mennyire utállak - gondoltam, ahogy megláttam. De próbáltam nem kimutatni a nemtetszésem, s felöltöttem a kedves, illedelmes hölgy álcámat, amit mindig használtam ennek az álnok kígyónak a közelében. Christian megérezve a feszültségem, megsimogatta a kézfejem, majd a helyünkre vezetett. Megnyugodtam, amikor megláttam, hogy Miss Quenell mellé ültettek minket. Balomon Sophie, jobbomon a vőlegényem, velem szemben pedig... Katherine az unokatestvéreimmel. Undorító látvány volt.

- Hogy én mennyire ki nem állhatom ezt a nőt - sóhajtottam, de a mellettem ülő Sophie is meghallotta.

Farrah

Az ifjabbik Salvatore kihúzta nekem a széket, majd leültem. Farrah is megérkezett, ő a legédesebb barátnőm, aki szintén vámpír. Suttogva mondta, hogy ki nem állhatja az undok vérszipirtyót, de szerintem az illető meghallotta. Csöndben ültem az asztalnál és hallgatóztam...

Anna

Stefan és Damon is megérkezett. Az utóbbi késett is pár percet. Akkor futott be, mikor Giuseppe Salvatore már nagyban beszélt. Mikor a végéhez ért, tósztot mondott és felemelte a boros poharát, ezzel utalva, hogy mindenki mástól is ezt várja. "Még hogy én vérszívó szipirtyó? Megemlegetitek még ti ezt a napot!" - gondoltam. Mr Salvatore az egészségemre emelte a poharát, mire Sophie, a drága Sophie köhögőgörcsöt kapott. Tőlem is kapott valamit, csak az nem köhögés, sokkal inkább néhány súlyos pillantás és megbélyegzés formájában mutatkozott. Ám mikor belekostoltam volna a borba, mikor pár mm-re volt a számtól, felismertem az illatot. Verbéna! Teljesen véletlenül szaladt meg a kezem és a pohár tartalmának negyedét a ruhámra öntöttem. Nem tűnt fel sokaknak, de Annabelle, Sophie és Farrah szeme nevetett. - Drága Annabelle... - Ezt hangosan mondtam ki. - Mondja csak: nem fél maga véletlenül az éjszakai szörnyetegektől? Vagy attól, hogy valaki kitekeri a nyakát? - kérdeztem mosolyogva, de nem volt annyi öröm a hangomban, mint amilyennek kellett volna.

Katherine

Ahogy látta, Katherine nem volt a legjobb színben. Ha lehetett volna, örömtáncot járok, de ez sajnos nem illett az estéhez. Végre megérkezett az én drága Stefan barátom, és illedelmesen elkísért a helyemig.Pierce kisasszonyt majdnem megölte az ideg, ahogy az a tekintetéből kivehető volt. Mikor mindenki helyet foglalt, akkor hallottam meg a mellettem ülő Farrah sóhajtását, miszerint mennyire utálja Katherine-t.

- Ugyanezt érzem, Farrah - ennyit fűztem hozzá, mivel az idősebbik Mr. Salvatore már elkezdte a beszédét mondani. Amikor a vendég - én inkább betolakodónak nevezném -  tiszteletére emelte a poharát, majdnem megfulladtam - Elnézést... - köhécseltem, majd haragosan Katherine-re néztem - Allergia.- majd ahogy a kisasszony a ruhájára öntötte a borát, akaratlanul - bár halkan - kacagni kezdtem - Úgy tartják, isten nem ver bottal - mondtam halkan Farrah-nak

Sophie

Nem csak a mellettem ülő két barátnőm derült jót Kaherine arcán, hanem én is.

- De még mennyire, hogy nem - mondtam mosolyogva Sophie-nak, majd elismerő pillantással mosolyogtam Annabelle kisasszonyra.

Ebben a teremben talán ő volt ez egyetlen, aki tudott a tervemről, miszerint az ő táborukat fogom erősíteni. Még nem vagyok vámpír, de Christian vére a szervezetemben van. Ettől eltekintve Anabelle előszeretettel gondolt rám már úgy, mint vámpírra.

- Olyan kár, hogy azon a gyönyörű ruhán kötött ki a verbénás bor - mondtam lehajtott fejjel, hogy megpróbáljak úrrá lenni a nevetésen, amit a fejemben megjelenő kép a szenvedő Miss Pierce-ről váltott ki. - Gratulálok, drága Anabelle - fordultam felé, s egy cinkos mosoly futott végig mindkettőn arcán.

Farrah

Vissza mosolyogtam Farrah-nak, még nem vámpír, de a vőlegényének a vére, már a szervezetében van, már csak hetek és ő is hozzánk fog tartozni.

- Édes Katherine, hát nem is tudom. Nem nagyon hiszek az éjszakai szörnyekben. - grimaszolva mondtam. Sikerült a nevetést visszafojtanom magamban "Megérdemelte a gonosz vérszívó." - gondoltam magamban.   - Kár volt a ruháért, pedig meseszerű volt. Jobban kéne máskor vigyázni önnek. - mosolyogtam.

Anna

Annyira jó érzés volt, hogy nem csak én utálom Katherine-t, hanem Annabelle és Farrah is. most már megbizonyosodtam róla, hogy nem csak én képzelem be magamnak, hogy ő nem az a kis szegény árva, akinek mutatja magát, hanem egy utolsó, haszonleső perszóna. Erről már csak Damont kell meggyőznöm...

Sophie

Gyomorforgató látvány volt, ahogy az én szeretett unokabátyáim nyálcsorgatva lesik Pierce kisasszony minden szavát. Az pedig végleg elvette az étvágyam, amikor nagybácsikám, Giuseppe Katherine egészségére emelte a poharát. Már maga ez a vacsora is kész röhej, én inkább akkor rendeznék nagy vacsorát bállal egybekötve, amikor végre eltűnik innen. Mindennél jobban vártam az a percet, de nem voltam egyedül.

Az egész vacsorára az volt a jellemző, hogy nem éppen kedves pillantások váltották egymást Katherine és a mi táborunk között. De próbáltam inkább Christianra koncentrálni, aki mint mindig, lélegzetelállító mosolyokkal jutalmazott. Úrinő nemhogy nem mond, nem is gondol ilyeneket, de kedvem lett volna eltűnni néhány órácskára vele.

De gondolataimból, s a Christian gyönyörű zöld szemeiben való elmerülésből egy torokköszörülés zökkentett ki.

Farrah

- Mikor lesz már vége ennek az egésznek? - nagyon halk torokköszörülésem után kérdeztem Farrah-tól - Már nem bírom nézni, ahogy Damon és Stefan Katherine talpnyalóját játsszák, ő pedig néz az ártatlan szemeivel - suttogtam, hogy csak a szomszédom hallja - Ohh...sajnálom, ha megzavartam a beszélgetéseteket.

Sophie

Sophie-t is idegesítette a velünk szemben játszódó színjáték, s ennek hangot is adott.

- Nyugodtan - mosolyogtam rá. - Én is örülnék neki, ha már vége lenne ennek az egésznek. De amint látom, Giuseppe és édesapám épp arra készülnek, hogy bejelentsék, hogy hamarosan megkezdődik a bál és sétáljunk át a táncterembe - mondtam neki, majd pár pillanat múlva, a két testvér felálltak és elmondták, amit az előbb én a kisasszonynak. - Na, mit mondtam? -  kérdeztem, majd üdvözült mosoly telepedett az arcomra.

Farrah

Nemcsak azért örültem, hogy vége a vacsorának, mert nem kellett tovább néznem Katherine önelégült arcát, hanem mert végre átöltözhettem, amit szintén Katherine miatt kellett megtennem. Még szerencse, hogy hallgattam anyámra, s az itt lévő szobámban is vannak ruháim.

- Itt megvárlak, kedvesem - mondta Christian a lépcsőnél, majd megcsókolta a kezem.

Felérve Annabelle-t találtam a szobámban, aki azonnal a segítségemre sietett, s segített átöltözni.

- Jól vagy? - kérdeztem tőle, mert még mindig köhécselt.

Farrah

- Végre - sóhajtottam, ahogy Guiseppe úr bejelentette, hogy kezdődik a  bál - Nem tudom, meddig bírtam volna még ezt az egészet - fújtam ki a levegőmet. Miután Farrah-ra borult egy tányér leves, és láttam Katherine önelégült mosolyát, hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ő öljem meg, vagy magam fojtsam egy másik tányér levesbe, hogy többé ne lássam. Valahogy el kell érnem, hogy elmenjen a Salvatore-birtokról.

Sophie

Miközben a vacsorát fogyasztottam egy szálka akadt meg a torkomon, elkezdtem köhécselni. Azt hittem majdnem megfulladok, teljesen vörös lett az arcom. Mikor minden lerendeződött láttam, ahogy Katherine gonosz pillantását rám vetette. "Óó, hogy megfogod bánni." - gondoltam magamban.

Az ünneplés után, jött a tánc, megvártam Farrah-t a szobájában, majd segítettem neki kiválasztani egy pompás ruhát és felsegíteni őt a szűk fűzőbe. Egy-két köhögést elejtettem a hülye szálka miatt, Farrah kisasszony meg is kérdezte, hogy jól vagyok-e.  - Igen, Farrah jól vagyok. Köszönöm szépen.  - Mosolyogtam rá, s kicsit erősebben hátul meghúztam majd bekötöttem a fűzőt.  - Biztos Katherine Pierce műve volt, a szálka meg a leves. Simán megigézhetett valakit. Nem értem a nagybátyáidat mit esznek rajta.  - mondtam Farrah-nak, s folytattam. - Lehet, hogy megigézi őket. Verbéna van náluk? - kérdeztem a lányt.

Anna

Mikor kész voltam, megfordultam, s úgy válaszoltam Annabelle kisasszonynak. - Ezek miatt még számolni fogok Miss Pierce-szel, Christian is kapott szálkát - húztam el a számat. - S hogy kérdésére válaszoljak, ha jól tudom, a nagybácsikám ad nekik verbénát, de ki tudja. Ahogy néztem, Damont nem kell megigéznie, teljesen megbabonázta - sóhajtottam. - Nem elég, hogy a bátyámat elvesztettem a háború miatt, még őket is elveszi tőlem ez a céda - csúszott ki, de tudtam, hogy a kisasszony előtt nem kell uralkodnom magamon. - A hajam jó így feltűzve? - tereltem a témát.

Farrah

- Tökéletes. - igazítottam meg a haját, s rá mosolyogtam. Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen jó barátnőre leltem.  - Szerinted melyik ruha állna jobban? - kérdeztem, majd az ágyra néztem ahol sorakoztak fel a ruhák.

Anna

- Annabelle, drágám, neked minden jól áll - mondtam, s nem hazudtam, mert igazán szép lány. - Na de akkor lássuk - mosolyogtam rá, majd a ruhákhoz sétáltam. Nem kellett sokat keresgélnem, egyből megtaláltam, melyik lenne a legtökéletesebb barátnőm számára. Őszintén szólva, soha nem gondoltam volna, hogy pont egy vámpír lesz a legjobb barátnőm. Na nem mintha bánnám. Nagyon szeretem a kisasszonyt. - Ez a kék - emeltem föl. - ebben fog a legnagyobb hatást kelteni - mondtam széles mosollyal.

Farrah

- Tényleg, igazad van. - öleltem meg és jobban megfigyeltem a ruhát. Tökéletesen passzolna a porcelán fehér bőrömhöz. Farrah segített a ruhát felvenni, majd a tükör előtt többször megpördültem.   - Nagyon jól áll. - elégedetten mosolyogtam.  - És ehhez milyen haj állna jól? - kérdeztem, s magamat tanulmányoztam a tükör előtt.

Anna

- Hát drágám, azt már tényleg nem tudom - álltam meg mellette. - Én a helyedben szabadon hagynám, hisz olyan szép. Ki tudja, melyik jóvágású fiatalember szeret belé - viccelődtem, majd a bal gyűrűsujjamon kezdtem csodálni a gyűrűt.

Farrah

- Oké. - engedtem, hogy a kontyból szépen a vállamra hulljon a hajam. Kicsit megigazítottam és már készen is voltam.  - Indulhatunk? - rámosolyogtam Farrah kisasszonyra.

Anna

- Ha készen vagy, felőlem indulhatunk - mosolyogtam rá, majd őt követve kimentem én is a szobából.

Végigvonultunk - igen, mert mi vonulunk - a hosszú folyosón, majd szép lassan elindultunk lefelé a lépcsőn. Majd megláttam az én drága vőlegényem, s megállt a lélegzetem. Gyönyörű zöld szemei csak úgy világítottak.

- Mennyire szerencsés vagyok én - sóhajtottam, miközben még mindig a lépcsőn lépegettünk barátnőmmel.

Farrah

- Igen nagyon örülhetsz, hogy ilyen úriember vőlegényed van. - mosolyogtam rá. Farrah belékarolt Christian-be és így mentek be a bálterembe. Én az ajtóba megálltam, s közben néztem a táncoló párokat.

Anna

- Miss Mystic Falls, szabad egy táncra? - kérdezte Christian, majd beléptünk a bálterembe.

Nem táncoltak sokan még, hiszen csak nemrég kezdődött. A szívem a torkomban dobogott, ahogy a tánctér közepére léptünk. A zene felcsendült, mi pedig megkezdtük a táncot. Üdvözült mosollyal vesztem el kedvesem szemeiben, miközben a levegő izzott, mi pedig táncoltunk. A kedvemet csak Miss Pierce megérkezése rontotta el. A gyűlölet csak úgy sugárzott a szememből.

Miután véget ért a szám, elkapott minket egy fényképész, hogy megörökítse Miss Mystic Falls-t, s vőlegényét. (Itt készült a könyvbeli kép, amit Jeremy meglátott) Mielőtt még elkészült volna, Christian egy gyors mozdulattal kihúzta a hajamból a hajtűt, s enyhén hullámos hajam a vállamra omlott. Szerinte így jobb, hát legyen. Ezután odasétáltam a magányosan álldogáló Annabelle-hez.

Farrah

- Héé, menjen vissza a táncparkettre. Elvagyok én itt. - mosolyogtam. - Önnek van egy csodálatos vőlegénye, nem szeretném, ha megvárattatná őt.  - Még a végén, Katherine kér tőle egy táncot. - odasúgtam Farrah-nak.  - Ne álldogáljon itt Miss Mystic Falls, táncoljon. - nevettem, s a táncparkett felé toltam.

Anna

- Anabelle - léptem oda hozzá mosolyogva - Gondoltam csatlakozom magához, hogy ketten álldogáljunk itt. Nem látta a Salvatore fivéreket? - kérdeztem, mivel Katherine itt volt, de a testvéreket nem láttam

Sophie

Katherine-hez néztem, mert azt számítottam, hogy a fivérek ott nyaliznak majd neki, de nem voltak ott. Körbe néztem, a Salvatore-ék sehol. Farrah-ra néztem, megsimogattam a felkarját.  - A táncparkettán van a helyed. - mosolyogva mondtam. Sophie-hoz fordultam.  - Ön meg én kutatásra megyünk. - vigyorogtam, majd sarkon fordultam megkeresni a Salvatore testvéreket.

Anna

- Sok sikert, hölgyek - mondtam, majd engedve Annabelle akaratának visszamentem a vőlegényemhez a táncparkettre.

- Na mi az, ennyire hiányolt, kegyed? - viccelődött Christian.

- Lehet magát nem hiányolni, Mr DeWitt? - kérdeztem vissza.

- Helyes válasz, Mrs. DeWitt - válaszolt, s az összes vérem az arcomba zúdult. - Hát akkor, táncoljunk - mondta, s azzal már táncoltunk is, amíg meg nem jelent mellettünk Katherine.

Farrah

A folyosón a fülem mögé raktam a hajam. Hallgatóztam, hallottam, ahogy a vacsorának a maradékait kidobják, a tányérokat elmosogatják, és Damon és Stefan veszekedését, hogy melyikőjüket szereti jobban Katherine. Kerestem a Salvatore testvéreket tovább, majd a tudat végre eljutott az agyamig. - Fent vannak Stefan szobájába. - suttogtam Sophie-nak. Elindultunk a lépcső felé..

Anna

- Stefan, ez nem mehet így tovább! - kiabáltam vele, ami egyáltalán nem volt jellemző a mi kapcsolatunkra. - Meg kellene beszélnünk ezt a Katherine-dolgot! - De nem mondott semmit. Pont akkor rontott ki az ajtón, mikor a hölgyek akartak bejönni. - Jó éjt, kedves öcsém! - adtam a látszatot. Nem kellene tudniuk, hogy mi megy köztünk.

Damon

Annabelle sem látta Damont és Stefant, így elindultunk őket megkeresni. A folyosón Anna meghalhatott valamit, mivel közölte,hogy a fiúk Stefan szobájában vannak. Elég furcsának tartottam, hogy tudja, mivel én nem hallottam semmit. Elindultunk felfelé a lépcsőn, majd amikor a szoba elé értünk, már én is tisztán hallottam, hogy mi is a téma: Katherine. Stefan éppen kiviharzott az ajtón, így felváltva a helyét beléptem a szobába.
- Mi volt ez? - kérdeztem Damon-től meglepetten

Sophie

Ms.Quell után beléptem a szobába, s csípőre tett kézzel vártam a válaszát Damon Salvatore-nak.

Anna

- Öhm... Stefan hangosan horkol! - Most nem jutott jobb tréfa az eszembe, de láttam, hogy ebben a helyzetben nem is jött ez jól. - Semmi, ami fontos lehetne. A mi kettőnk hülyesége, ami igazán lényegtelen.

Damon

Néztem a plafont, majd vissza Damon-re. - Például Katherine?

Anna

- Nekem nem hülyéskedésnek hangzott lent a folyosón - egy kicsit füllentetem, mivel semmit nem hallottam a folyosón, de ezt muszáj volt - Miért nem mondod el? - majd Annabellre néztem, kérdezve Damon-től a tekintetemmel, hogy ő e a probléma

Sophie

- Talán Katherine... Gyönyörű, fiatal és... mind a kettőnk vonzódik hozzá. A szemeiben van valami, ami megigéz! - meredtem a levegőbe.

Damon

- Szóval biztosan Katherine - húztam fel a szemöldököm - Valószínűleg titeket megigéz a tekintete, de én teljesen mást látok a szemeiben - néztem a plafonra

Sophie

- Egyetértek Ms.Quell-lel. Mi vonzza önöket ahhoz a nőhöz? - gondoltam, hogy azt mondom, hogy bestia vagy szörnyeteg, de nem szerettem volna illedelmetlen lenni.

Anna

- Kötözködni akarsz most így a bál közepette? - kérdeztem, csöppnyit dühösen Sophie-tól. - Katherine sokat jelent a Salvatore-család tagjainak, és ezen nincs mit titkolni. Jó, talán túlságosan is vonzódom hozzá, és... nem olyan, mint a többi... közel kerültünk egymáshoz és... szerelmes lettem, életemben először! - néztem le a csizmámra.

Damon

Néztem Sophie-ra olyan tekintettel ami azt árulja el: " Ő most őrült???"

"Úgy látszik Katherine tényleg az újai köré csavarta Damon-t" - gondoltam magamban. Rosszul lettem miközben itt ámuldozik erről a szörnyetegről. Salvatore családnak sokat jelent??  Ha Giuseppe megtudná, hogy vámpír egyből menne a föld alá..

Anna

- Kötözködni? Ezt most komolyan gondolod, vagy nem is hallod magad? - háborodtam fel - Én örülök a legjobban, ha boldog vagy Damon, de ez a nő... - egyszerűen nem találtam szavakat - Anabelle, ne vegye sértésnek, de ha megkérhetem, lemenne egy percre. Szeretnék négyszemközt beszélni Mr. Salvatore-val!

Sophie

- Semmi baj. - mosolyogtam rá, majd szúrós tekintettel Damon-ra. Lesétáltam a lépcsőn, közbe hallgatóztam. Nem valami jó tulajdonság, de ha már ilyen adottsággal rendelkezek, ki kell használni.

Anna

Végre kiment. - Akkor ennek miért nem örülsz?El sem tudnék képzelni nála jobbat!

Damon

- Köszönöm - mosolyogtam. Végre egy normális ember. - Mert egyszerűen ellenszenves, és én csak a gyűlöletet látom a szemében. Komolyan, néha megijeszt!- ültem le az ágyra

Sophie

-Miért? Te néha még magadtól is megijedsz! - folytattam. - Katherine fontos nekem, és ez nem fog változni! - Láttam, hogy könnyes lett a szeme és felém sétál. Szólásra nyitotta a száját. - Szeretem őt!

Damon

- Nem szoktam magamtól megijedni, kikérem magamnak - könny szökött a szemembe, mert rosszul esett, ahogy beszélt velem - Elhiszem, hogy szereted, mivel nem hallgatsz rám. Igazán ördögi egy nő, ha ezt egy hét alatt elérte. És ő szeret téged egyáltalán? Mert úgy láttam, nem te vagy az egyetlen, akivel kacérkodik...

Sophie

- Istenem, fiatal, szép, természetes, hogy élni akar, minden fiatal férfit maga köré akar szedni, de nem ebből áll egy fiatal lány élete? - tártam ki a karjaim, de még mindig nem nyugodott bennem a tudat: Sophie nem kedveli Katherine-t és ma este valamelyiket biztosan elvesztem.( Most már húzz fel de nagyon, hogy azt mondjam, amit mondanom kell! xD)

Damon

- Elég volt -kiabáltam - Nem tudom tovább hallgatni, ahogy dicsértgeted azt az álnok szipirtyót. Tudd, meg nem csak én utálom, hanem többen is, csak téged annyira, hogy a te szavaiddal éjek, megigézett, hogy nem látod a valóságot. Egy önző, magának való nőszemély, aki csak megjátssza a kis árvát - nagyon kiborultam, nem hittem volna, hogy ezt az egészet elmondom Damon-nek, a barátságunkat kockára téve - Nézz rám, Damon! Mikor hazudtam én neked, vagy vezettelek félre 17 év alatt? Ne bízz meg Katherine-ben - tettem az arcára a kezeimet és mélyen a szemébe néztem, hátha tudok hatni rá

Sophie

Leráztam magamról a kezeit, miközben a gyönyörű szemei valamitől csillogtak. De akkor nem arra tudtam gondolni, hogy őt megbántom, hanem a Katherine iránt érzett szerelmemre. - Katherine fontosabb nekem, mint te, ezt nem lehet felfogni? - ordítottam rá magamból kikelve, de csak akkor fogtam fel, mit mondtam, mikor a szemeiből már záporoztak a könnyek és...

Damon

Katherine fontosabb neki, mint én? Ezt nem vártam volna attól, aki születésem óta a legjobb barátom. Zokogni kezdtem, egyszerre voltam dühös és megsértett, nem bírtam felfogni, hogy sikerült ezt elérnie annak a nőnek.Dühömben egy hatalmas pofont adtam Damon-nek.

- Akkor remélem megérte, és te meg a drága Katherined boldogok lesztek -  nem bírtam kiabálni, így csak normális hangerővel, sírva mondtam - Gyűlöllek, Damon Salvatore! - vettem az ajtó felé az irányt

Sophie

Nem ordított, de a szavai fájtak. Jobban, mint a pofon, jobban, mint a kiabálás, mert a szavai hatalmasabbak voltak. Gyűlöllek, Damon Salvatore! " Ez a mondata keringett az agyamban. - Sophie, én... Sophie, ezt meg kellene beszélnünk... - mondtam kérlelően, de ő az ajtó felé indult, viszont egyszer még visszafordult.

Damon

- Minek? Amikor te már eldöntötted, mit akarsz - töröltem le a könnyeimet - További szép estét, érezd jól magad - gúnyt is csempésztem a hangomba, majd elindultam ismét kifelé. Ahogy kiléptem az ajtón, újra zokogni kezdtem, hiszen épp most vesztettem el az életem egyik legfontosabb személyét. De Katherine ezt még megkeserüli, istenemre mondom!

Sophie

Sophie mögé kerültem és megfogtam a vállát. Éppen a kesztyűmért igyekeztem a szobámba, amikor meghallottam a vitát. Gúnyosan mosolyogtam egész végig, majd mikor Sophie mögé léptem, suttogni kezdtem. - Őt már sikerült magamfajtára alkotni! - mosolyogtam.

Katherine

- Csak azért, mert Damon nagyon naiv, ha magáról van szó - mondtam - De amíg Stefanra tudok hatni, addig nem engedem, hogy ő is a prédájává váljon. Ahhoz lesz egy-két szavam - még mérgesebb lettem, ahogy itt állt előttem gúnyos mosollyal Katherine. Ha Damon most látná, valószínűleg megváltozna a véleménye. Bár, már ebben sem vagyok biztos.

Sophie

- Miért tart engem gonosznak, Sophie? - kérdeztem ártatlanul. - Nem téved, mert tényleg az vagyok, de ezt senki nem vette észre! - adtam az ártatlant. - Kivéve maga és a két barátnője.

Katherine

- Elég jó emberismerő vagyok, Katherine - végre bevallotta, hogy gonosz - Mi a terve a fivérekkel? Mire készül? Miért adja ki magát egy hányatott sorsú nőnek?- ezernyi kérdés volt a fejemben, és próbáltam valamit kihúzni belőle, hátha így jobban meg tudnám védeni a barátaimat

Sophie

- Avassalak be és utána rohansz beavatni a Salvatore-családhoz? - gondolkodtam. - Nem, inkább nem! - Szeretek az emberek idegein táncolni. - Mert maga mit gondol, mi vagyok? - suttogtam, mélyen a szemeibe nézve. Kitártam a szobám ajtaját. - Erre inkább benn feleljen, cserébe én mutatok valamit!

Katherine

- Fogalmam sincs, mi maga, de abban biztos vagyok, hogy a leggonoszabb nő, akivel valaha is találkoztam - mondtam összeszűkült szemekkel - Ahogy abban is biztos vagyok, hogy nem ember, mert ahhoz túl jól adja elő magát - ekkor eszembe jutott, amit az egész városban beszéltek, és a szüleim is beszéltek róla - Az nem lehet... - suttogtam inkább csak magamnak

Sophie

- Mi nem lehet, kedvesem? - mosolyodtam el még szélesebben. Sejtettem, hogy megsejtett valamit. A helyi pletykákat ő is hallotta. - Valóban nem vagyok ember. - Elfordultam egy percre, de csak azért, hogy a következő pillanatban megnőtt szemfogakkal, fekete szemekkel és a szemem alatti erek megduzzadásával tudjak visszafordulni. - Már úgy is tudod, de bevezetlek a világomba!- sziszegtem. Villámgyorsan előtte termettem és a földre borítottam, majd ráültem. - Ne kezdj velem ,mert akkor nem rajtad, hanem a Salvatore-testvéreken állok bosszút. És ezt te sem szeretnéd,igaz? - Felálltam és a tükörhöz sétáltam. LÁttam, hogy felemel egy gyertyatartót, de nem érdekelt. Nem árthat nekem, így sem, úgy sem...

Katherine

Ahogy megláttam Katherine igazi arcát, teljesen megdöbbentem. Tehát mégis igaz... eszembe jutott a medálomban lévő verbéna, és apám szavai, miszerint soha ne vegyem le., ezen kívül pedig még verbénát kellett ennem is. Először ostobaságnak tartottam, de most reménykedtem benne, hogy valóban működik. Felemeltem az első dolgot ami a kezembe került - ez éppen egy gyertyatartó volt - és vakmerő módon nekidobtam.

- Miért éppen ők? - a kelleténél kicsit hangosabbra sikerült a kérdésem

Sophie

- A testvér-viszálynál nincs jobb szórakozás! - vettem ki a gyomromból a gyertyatartót,mintha minden napos lenne. - Sokat lehet nevetni, és az még szórakoztatóbb, ha egy nő miatt alakul ki a viszály.

Katherine

- Amint látom, élvezed a helyzetet - Kelleni valami, ami fából van - Egy vámpír ellen bolondságnak tűnik harcolni, de engem nem érdekel. A testvérek a legjobb barátaim, és mindent megteszek, hogyne essen bajuk - Bárcsak el tudnám törni ennek a széknek a lábát...

Sophie

- Damon már nem számít, nem? Őt utálod! - néztem gonoszan. - Stefan pedig... könnyen befolyásolható, vele nem lesz gondom, ha mondasz neki valamit! Damon viszont verbénát iszik, rá nem tudok hatni! És nem is kell, ahogyan leszűrtem! - ültem le a kanapéra és a kesztyűmet kezdtem el húzni.

Katherine

-Mégiscsak 17 évig a barátom volt - nyeltem egy nagyot, amikor éreztem, hogy egy újabb könnycsepp gördül le az arcomon - Stefannak, ahogy észrevettem, én még mindig fontosabb vagyok, legalábbis amikor megjelent a házban, nem hozzád szaladt, mint Damon - mosolyogtam gúnyosan

Sophie

- Vámpírrá akarod őket változtatni? - mondjuk mit is vártam - Miért vagy olyan biztos, hogy én akkor már halott leszek? - Istenem, bárcsak hallanák ezt a beszélgetést a testvérek. - Ez meg mi? - kérdeztem arra a fura kőre utalva. Ha csak ennyin múlik, hogy Katherine elpusztuljon, megpróbálhatom elvenni tőle egy napon. De akkor én is biztosan meghalok...

Sophie

- Egy holdkő! - mosolyodtam el. - El akarod venni, mi? Mert akkor már dolgozom a hadjáratomon ellened. És igen, ők vámpírok lesznek és ha az egyikőjük olyan bolond lesz, hogy átváltoztat, hát istenem.

Katherine

- Dehogy akarom elvenni. Hol mernék én szembeszállni veled? - adtam az ártatlant, majd elnevettem magam - Bocsánat, de ez annyira abszurd. Minek kellenek neked a testvérek, amikor bárkit megfoghatnál és átváltoztathatnál.  Most így jobban belegondoltam, mi lenne, ha vámpír lennék... addig biztos nem nyugodnék míg meg nem ölnélek. Így sem, de emberként kevesebb esélyem van rá, nem de bár?

Sophie

Nem tetszett nekem, hogy Sophie ilyen sokáig távol van, akárcsak Katherine. Elnézést kértem a szüleimtől, akikkel éppen beszélgettünk, s Christiant magam után rángatva, az emeletre indultam.

- Hallasz valamit? - kérdeztem tőle, mire ő Katherine szobája felé biccentett. - Elnézést a zavarásért hölgyeim, de drága Katherine, nem gondolja, hogy illetlenség a saját tiszteletére tartott estéről ily sokáig eltűnni?

Farrah

- Egyáltalán nem gondolom! - rivalltam rá Farrah-ra. - Már bocsánat, de személyes beszélgetés folyik, Salvaotore, vagy Gash, vagy mit tudom én! - néztem felé, de vámpírvér szagot éreztem. Farrah szervezetében vámpírvér van. - Jól esett, Ms Gash? - mosolyodtam el gúnyosan.

Katherine

Jót mulattam Katherine felháborodásán.

- Ó, de még mennyire hogy jól - mosolyodtam el. - Csak nem probléma? - néztem rá ártatlan szemekkel. - Ó, amint látom épp Katherine kisasszony a holdkövet mutogatja? Nem fél? - villantottam rá egy ravasz mosolyt.

Farrah

Mikor hallottam, hogy a beszélgetés kezd eldurvulni, gondoltam felmegyek. Hiszen majdnem annyi idős vagyok, mint maga Katherine. Felmentem a lépcsőkön, bent Katherine, Sophie, Farrah és Christian állt.  - Elnézést Ms.Pierce, nem hiszi, hogy elég bonyodalmat okozott mára? - felvont szemöldökkel kérdeztem.

Anna

- Azt hiszem, nekem elég volt mára az ünneplésből - gúnyolódtam - További szép estét mindenkinek - köszöntem, majd kifordultam a szobából. Valahogy meg kellett emésztenem, hogy ez a szipirtyó vámpír. És mindezek tetejében még ott van Damon is. Szép lassan lesétáltam a lépcsőn, majd letöröltem az újabb könnycseppeket az arcomról.

Sophie

Éppen Katherine keresésére indultam, mikor láttam Sophie-t levonulni a lépcsőn, könnyes szemmel. -Sophie, drága, mi történt veled? - léptem oda mellé és megfogtam a kezét. - Bántotta valaki? Olyan elkeseredettnek látszol.

Sophie megelégelte a dolgot, így négyesben maradtunk, s vártuk Katherine kisasszony reakcióját az imént történtekre, illetve a kérdésekre.

Farrah

Sophie távozott, én pedig figyelmen kívül hagytam Farrah-t és Annabelle-hez fordultam. - A verbénás próbálkozásod megbánod még! Dupla adagot kapsz tőlem és könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! - sziszegtem és lekevertem neki egy pofont. - Édesanyád mit fog szólni... a lánya a saját fajtája ellen van.

Katherine

- Semmi érdekes, csak Katherine miatt összevesztem a bátyáddal, és meggyűlöltem - töröltem meg újra a szemeimet

Sophie

Mérges lettem, kijöttek a szemfogaim és a szemem alatti vérerek.  - Nem vagyok már gyerek, önmagamnak élek. Ráugrottam Katherine-re, s elkezdtem karmolgatni és fojtogatni.  - Különben is ön nem tartozol közénk, mert egy önző hárpia! - kiabáltam.

Anna

- Szállj le rólam, te őrült! - Fordult a kocka. Én kerültem felülre. - Ugye te sem akarod, hogy valaki megtudja, mik vagyunk? Bezárnának, éheztetnének és végül megölnének. Ezt akarod? - fogtam a torkánál fogva. - Halljam! Ezt akarod?

Katherine

Katheine miatt? - kérdeztem. - Valami probléma alakult ki közted és Pierce kisasszony között? - töröltem le a könnyeit.

- Ohh, csak egy cseppnyi -nevettem fel kínomban - Te tudod, hogy mi valójában? - Ha nem, hát most megtudja... - Amúgy persze, hogy Katherine miatt! A bátyád meg van őrülve érte, és én sem tudok hatni rád. Remélem, te nem esel bele ebbe a csapdába.

Sophie

- Nem! - löktem le magamról, felálltam, s leporoltam a port a ruhámról.  - De szerinted az nem elég feltűnő, hogy mindkét Salvatore testvért magadba szédítettem? - vágtam vissza.

Anna

- Anna, ne légy ilyen gyerekes! Mintha nem lett volna ilyen a történelem során. Egyezzünk meg valamiben: kezet fogunk, béke lesz, és ha valami történik, segítjük egymást, mert mind a ketten egy fajba tartozunk. - suttogtam és a kezem nyújtottam. - Most az egyszer bízz bennem! Lesz idő, mikor szükségünk lesz segítségre, és akkor számítanunk kell valakire!

Katherine

- Damon is szerelmes belé? - kérdeztem, de ezzel lelepleztem magam. Azzal az apró ki "is" szóval mindent elárultam.

- Oké. - makacsul mondtam, majd feléje nyújtottam a kezem. "Ezzel ne hidd, hogy kedvelni foglak." - gondoltam magamban. Eszem ágába nem volt vele békét kötni, de ha addig leszáll rólam, akkor úgy teszek, mintha Katherine kis segítője lennék. Fúúj még belegondolni is szörnyű.

Anna

- Szóval te is - sóhajtottam - Remek, ezzel ez az este csak még jobb lett. Egy valamit árulj el. Miért? - néztem a szemébe szomorúan és mérgesen egyszerre

Sophie

- Ez meggyőző volt! Igaz is, bennem nem lehet megbízni. És ha alkalmad adódik rá, úgy is karót döfsz belém, inkább hagyjuk! Nem jártatom a szám. De lesz nálam gonoszabb is ezen a földön. - vettem le a sálamat.

Katherine

- Tudom, hogy önző és erőszakos, de... ezek mellett gyönyörű és mikor elmosolyodik, akkor a legszebb! - meredtem magam elé mosolyogva, ahogy Katherine eszembe jutott.- De Sophie, ha választanom kellene, én a barátomat választanám! - öleltem meg.

- Pompás - húztam meg a vállam, majd amikor elmondta, hogy engem választana, mintsem Katherine-t visszaöleltem - Legalább te maradj meg nekem, Stefan. Kérlek. - kezdtek el újra folyni a könnyeim. Egész életemben nem sírtam ennyit, mint ezalatt az este alatt. Bár ennyi rossz dolog nem is történt velem soha.

Sophie

- Rendben. - mosolyodtam el. Csak találkozz Melanie-val és kétszer meggondolod, ki a gonosz. Hozzá képest én egy pillangó vagyok. - Mi lenne veletek, ha kettő lenne belőlem. Bele sem mertek gondolni, igaz? Pedig egyszer eljön az is.

Katherine

- Én mindig melletted leszek, Sophie! Ezt jó, ha tudod! És ha kell, lemondok Katherine-ről csak azért, hogy ne haragudj rám! - De sajnos ekkor mg nem tudtam, micsoda Katherine. Nem tudtam, hogy képes befolyásolni, képes szerelmet, és hazugságot lehelni belém.

- Oké, Katherine álmodozz csak. - húztam össze a szemeimet.  - Várom azt a pillanatot mikor a Salvatore testvérek gyűlölni fognak téged. - sarkon fordultam, s mentem az ajtó felé.  - Farrah gyere velem. - Nem szerettem volna, ha egyedül marad Katherine-nel. Még bántja a végén.

Anna

- Megtennéd? De Katherine úgysem engedi, Stefan. Megvannak a... - akadt el a hangom - Megvannak a maga eszközei, hogyan fordítson ellenem, ahogy azt Damonnel és tette. Képes téged befolyásolni, és akkor nincs menekvés!

Sophie

- Hacsak nem boszorkány, nincsenek olyan dolgok, amivel szédíteni tudna - nevettem. - Önző, de nem gonosz. Észrevettem volna, ebben bizonyos vagyok.

-Tudod mit, ebbe inkább nem megyek bele megint, hogy milyen gonosz, úgyis rájössz. Damonnel is ezen vesztem össze, de rá nem tudtam hatni. De téged megpróbállak megóvni tőle, ha az életembe került is, és ezt komolyan mondom, nem viccelek! - Nem tudta még, mekkora veszély vár rá Katherine mellett, ezért tűnhetett eltúlzottnak amit mondtam.

Sophie

A "kis" összetűzésük után Anna nem törődve azzal, hogy Chrisian is ott van, megragadta a kezem, s kivitt a szobából. Vőlegényem adott még egy utolsó csókot, azzal kiléptünk a szobából.

- Hogy lehet édesanyád, ennek a nőnek a barátnője? -kérdeztem értetlenül.

Farrah

- Mi ütött Damonba? Ő nem ilyen, nem veszekszik egy nő miatt a barátjával! - akadtam ki hirtelen.

- Ezt próbálom elmagyarázni - néztem a plafonra - Katherine ütött belé, ő ennek az egésznek az oka. Azt mondta, hogy az, hogy szerelmes Katherine-be, sokkal fontosabb neki mint én, az állítólagos barátja. Érted már?

Sophie

- Érteni értem, csak felfogni esik nehezemre... Damon sosem volt az a visszafogott természetű férfi, de mégis szerethető és kedves ifjúként emlegették. Ha Katherine bújt belé, beszélek apámmal, hogy küldje el a birtokról. Igen, holnap beszélek vele.

(meghiúsul, mert Katherine befolyásol, oks? xD)

- Nem is tudom. - forgattam meg a szemem.  - De nekem soha nem lesz az. - undorodtam el.

Anna

- Istenem, végre valaki, aki velem van - sóhajtottam - Köszönöm, Stefan - újra megöleltem - Tudtam, hogy rád számíthatok.

(okés xD)

Sophie

- Remélem Christiannak semmi baja nem lesz, hogy ott hagytuk Katherinnel - vontam össze a szemöldököm aggódóan.

Farrah

- Szerintem Katherine nem fogja bántani. - mosolyogtam rá. Mikor lesétáltunk a lépcsőn Sophie-t és Stefan-t pillantottuk meg ölelkezve. "Remek, legalább Stefan-nak van annyi esze, hogy a barátját válassza a szerelme helyett. Damon teljesen megbolondult."  - gondoltam magamban.

Anna

- Bennem megbízhatsz! De most térjünk nyugovóra! Mivel Katherine eljátszotta, hogy rosszul van, a bálnak vége szakadt. Jó éjt, drága Sophie! - Csókoltam neki kezet és elindultam a szobám felé.

- Remélem, hogy igazad lesz - sóhajtottam, majd amint megálltunk Sophie kisasszony, s Stefan mellett, unokabátyám el is ment. - Csak nem Katherine után ment? - vontam fel a szemöldököm.

Farrah

- Ez remek ötlet, erre az egészre muszáj aludnom. Jó éjt, Stefan! - mondta, majd válaszoltam Farrah kérdésére - Nem, egyszerűen csak aludni. Remélem, hogy így lesz.

Sophie

- Tudod hatni ifjabbik Salvatore úrra? - kérdeztem mosolyogva Sophie-tól.

Anna

- Nem kellett rá tulajdonképpen. Ő nem azon az állásponton van, mint a bátyja. Én fontosabb vagyok neki, mint az a gonosz vérszívó - suttogtam a mondta utolsó felét

Sophie

Elkezdtem köhögni.  - Hogy mit mondott? - kérdeztem kíváncsian. Most már Sophie is tudja?

Anna

- Jól hallottad, kedvesem - mondtam Annabelle-nek.

Farrah

- Hallotta - bólintottam - És mivel maga verbénát rakott a borába, arra enged következtetni, hogy maga is tudja.

Sophie

- Sophie, itt szerintem csak drága nagybácsikám, Giuseppe nem tudja Pierce kisasszonyról, hogy mi is valójában - mondtam, majd a lépcső teteje felé néztem, hátha jön már Christian.

Farrah

- Ön szerint én raktam a verbénát a borába? - mosolyogva kérdeztem.

Anna

-Ez igaz, Farrah, csak Guiseppe úr nem sejt semmit - húztam el a számat - Ki más Annabelle? Amikor Katherine rögtön a  maga nyakát akarta eltörni? - nevettem

Sophie

- És Katherine-en kívül még ki ilyen? - tettetem a tudatlant, és szemem sarkából ránéztem Farrah-ra nehogy elárulja a titkomat.

Anna

- Erre én is kíváncsi lennék - fordultam a kisasszony felé. Én sem vagyok hülye, ha ők lebuknak, nekem is végem. - Tud még másról is, Kisasszony?

Farrah

- Nem, csak ennyiről, amit most elmondtam - válaszoltam - Tudnom kellene még valamiről?

Sophie

Haraptam el a számat és lenéztem a földre, remélem nem túl feltűnően. Beavassam, hogy ki vagyok?? Mi van, ha megpróbál megölni, vagy felfedi, hogy ki is vagyok valójában. Farrah-t se szeretném bajba sodorni, hisz ő is hamarosan közénk fog tartózni. Sophie-ra néztem.  - Nem, Ms.Quell. Másról nem kell tudnia.  - mosolyogva mondtam, majd rájöttem, hogy mit is mondtam. "Másról nem kell tudnia" Ááá evvel bevallottam, hogy még több dolog is van. Megvakartam a könyökömet, nagyon ideges lettem..

Anna

- Attól, hogy nem kellene tudnom, én szeretném megtudni azokat a dolgokat, Miss Annabelle - mondtam - Bennem megbízhat, kérem áruljon el mindent, amit tud.

Sophie

Körbe néztem, majd lassan becsukott szájjal kiengedtem a szemfogaimat. Rámosolyogtam, pont, hogy az agaraim ki legyenek villantva. Gyorsan visszahúztam őket és az ijedt Sophie-t néztem.

Anna

- Szóval maga is az - döbbentem le - De legalább nem olyannak ismertem meg, mint Katherine. Úgy látom, nem minden vámpír gonosz - suttogtam nagyon halkan

Sophie

- Én nem tartozom abba a kategóriába, mint Ms.Pierce. - mondtam neki, szerencse, hogy nem lett nagyon kiakadva.  - Mystic Falls az otthonom és nem szeretnék lebukni. Csak sajnos Katherine kisasszony ezt lehetetlenné teszi, amiért mindkét Salvatore-t magába szédítette...

Anna

- Elhiszem, Miss Annabelle - mosolyogtam - Bár egy kicsit nehéz megemésztenem a tényt, hogy vámpírok vannak körülöttem, és hogy Katherine át akarja változtatni Stefant... na meg persze Damont is.

Sophie

- Hát igen, próbáltam anyukám lebeszélni, de mintha fának beszélt volna. - mondtam. - Ha Katherine valamit a fejébe vesz, azt végre is hajtja. - dühösen mondtam.

Anna

- Hölgyeim, biztos, hogy ezt itt kellene megbeszélnünk? - kérdeztem. - Bárki meghallhat minket. Amondó vagyok, vonuljunk el valamelyikőnk szobájába, hogy nyugodtak lehessünk - folytattam, s Annabelle-be karoltam.

Farrah

- Oké. - mosolyogtam Sophie-ra.  - Farrah, vezess egy szobába. - nevetve mondtam.

Anna

- Mivel a szüleim nem tudom, merre találhatóak, mehetünk - mosolyogtam és elindultam Farrah és Annabelle után

Sophie

Az én szobám távolabb volt Katherine-étől, így arra vettem az irányt, s közben abban reménykedtem, Christian ott vár. De nem, vőlegényemnek nyoma sem volt. Betereltem a hölgyeket, majd gondosan bezártam az ajtót.

- Foglaljanak helyet -mosolyogtam rájuk.

Farrah

Leültem a vaj színű fotelre és Sophie-ra néztem.  - Mit szeretne ön tudni?

Anna

Nekem a kanapéra esett a választásom, és miután leültem, feltettem az első kérdéseimet.

- Hányan vannak a városban?  És mit akarnak itt?

Sophie

- A városban sok. Több, lehet, mint 20. - néztem Farrah-ra.   - Én és anyukám, mi csak itt szeretnénk lakni, mint egy normális család, de Katherine. Nem is tudom neki mi a terve.

Anna

- Nem tudja, miért pont Stefant és Damont szemelte ki magának Katherine? Mi a célja velük? - leginkább ez a kérdés foglalkoztatott

Sophie

Amíg Sophie Annabellet kérdezgette én az ágyamhoz mentem, amin egy levél várt:

"Drága Farrah, mindennél jobban szeretlek, remélem, ezt te is tudod. Épp ezért kérlek, legyen mindig rajtad ez a karkötő. Igen, ezt láttad rajtam. Szeret és csókol: Christian"

- Anna - rogytam össze sírva, miközben a levelet szorongattam.

Farrah

Nyeltem egy nagyot.  - Hogy vérszívóvá tegye őket. - mondtam, s hirtelen Farrah összerogyott.  - Farrah! - sikítottam, s letérdeltem mellé.  - Mi a baj?? - aggódottan kérdeztem, s egy levelet szorongatott elolvastam, kitágultak a pupilláim.  - Mit akar ez jelenteni? - kapkodtam a levegő után.

Anna

- Mi történt? - ugrottam én is fel és Farrah mellé léptem, majd a levélre pillantotam

Sophie