Beléptem a házba, és nagy csend fogadott, bár ebben a nagy házban nem is csodálom. Körbenéztem a nappaliban, majd az egész földszinten, de sehol nem volt, majd felmentem az emeletre, és betértem Stefan szobájába. Láttam, ahogy az ágyban fekszik, és még nagyban alszik. A telefonja az asztalon, amit felkaptam, és hogy felébredjen, neki dobtam.

- Képes vagy azért nem válaszolni, mert alszol? - ültem mellé az ágyra

Sophie

Valaki bejött a szobámba. A francba, én még nem aludtam ki a whisky-t. Sophie az.

- Mi van? Miről beszélsz? - kérdeztem kómásan, majd hirtelen felültem. - Elena! Jól van? - ránéztem a telefonomra. 3 üzenet és 15 nem fogadott hívás. - Te voltál, Sophie?

- Nem, telefonbetyárok hívogattak- vágtam hozzá egy párnát - Hogy tudtál végigaludni egy napot? Amúgy válaszolva kérdésedre Elena jól van, kezdi visszanyerni a színét - nyeltem egy nagyot,nem akartam, hogy kicsússzon akármi is a számon - És te? Te jól vagy? - nyúltam el mellette az ágyon

Sophie

- Arra emlékszem - mosolyogtam - Teljesen megnyugtattál, hogy bízhatok benned, de hát közbeszólt Katherine. De régen is volt - sóhajtottam - Azóta is utálom azt a nőt.

Sophie

- Még egy közös pont, amiben hasonlítunk - mosolyodtam el és felálltam. A szekrényhez léptem és kivettem egy fekete inget. Azt vettem magamra. - Reggeliztél már? Mert ha nem, tehetünk egy kört a kórházba. - Még mindig mosolyogtam és láttam, hogy tátva marad a szája. Azt fogja kérdezni: "Stef, te mióta iszol emberért?"